4. fejezet - Con! De alig van pénzem!

 Igen, gondolom ez már legalább 1x mindenkivel előfordulhatott... nos, velem ez elég gyakran fordult elő a 2012-es conokon... mivel minden véletlenül pont annak a dátumnak a környékére esett, pl. tábor befizetés, túra befizetés, ajándék a szülinapra, évforduló stb. Ezekre meg persze pénz kell, és hiába spórolom össze havonta a pénzem egy részét, így is a végén a kölcsönkérés jön. Pl. most a téli conra a nővérem vette a jegyet, és az ebédemet is... szegénynek azóta is tartozok 1500 Ft-al, de mikor van pénzem elfelejtem amikor nincs eszünkbe jut... rosszul jön ki de ez van. Igen, most is az eszembe jutott vagyis egyenlő azzal, hogy le vagyok égve... 2 hónap és itt a con addigra meg örülök ha egy 10000 Ft összespórolok, de nézzük most éppen milyen dolgok estek eme szent dátum környékére.
 Március 27-30, 3 napos túra, ha ez nem lenne lazán elmennék én a 10000 Ft-mal vásárolgatni a conra... DE! Eme esemény 7500 Ft + ott vannak még a kaják amiket vennem kell magamnak, és egy kis költőpénz hátha tudok szerezni vaalmi emlékezetes dolgot. Vagyis marad kb. 1000 Ft-om... de nem baj mert 6.-án épp kapok zsebpénzt 5000 Ft-ot egész hónapra szóval lenne egy 6000 Ft-om. De megint itt van ez az utálatos és nagy betűs: DE!
Mint említettem, van egy kisebb összegű tartozásom a nővérem felé,ami 1500 Ft. Odaadom neki, mert nem szeretek tartozni, de ez máris 4500 Ft. Ebből még levonjuk a belépő árát (2 napos) ha marad az ár akkor 3800 Ft. és marad 700 Ft-om! Oké, kapok max. 1000 forintot szülőktől, vagy 1500-at... de az jobb esetben is 2200. Le kell belőle vonni, egy ramen árát, ami 200 mert nem a conon veszem. A maradékból le vonom az ebédem többi részét amit a conon eszek meg, vagyis a finom és friss Sushi! amire egy ezrest tuti elköltök mindig. Marad ezer forintom... és most mondjátok meg, én azzal egy conon mi a francra megyek? Veszek egy lufit? Úgyhogy az elközelgő conom is eléggé húzós lesz, mint ahogy azt kiszámítottam.
De, máshogy nem tudok spórolni sajnos, csak azzal ha a zsebpénzem félreteszem. Még jó, hogy nem járok senkivel! Valentin napkor is költekezhetnék egy adagot (amit nem bánnék ha lenne kire, de szingli szemszögből nézem).
Ti, hogy spóroltok a conokra? Általában mire mennyit költötök és mennyi pénzetek marad a végére? Kölcsön kell kérnetek? Várom válaszaitokat kommentben! :D
Következő téma: J-pop, mégis mennyire igaz, hogy a legtöbb otaku J-pop fan is?

3. fejezet - CP? Igen, CP!

 Nekünk, otakuk szemében a CP igazán menő dolog tud lenni, főleg ha rendesen és részletesen vagyis hibátlanul ki van dolgozva. De ez antiotakuknak furcsa, botrányos és esetekben akár taszító hatás is lehet.
 Míg egyes CP ellenesek nem törődnek vele, megbámulnak aztán Csókolom, de vannak akik, igeni képesek megkérdezni tőled olyanokat, hogy: "öcsém, jelmezbálba mész?" "farsang lesz?" de természetesen ezeknek durvább verzióit is hallottam már a saját füleimmel pl. a villamoson conra menet egy Lovely Complex páros ült (Otani, Risa), mire pár "nagymenő" 17 éves megkérdezte, hogy: "Mi f*szom? Paradicsom nőtt a fejetekre?". Nos, ha én a CP-sek helyében lettem volna lekevertem volna egy pár pofont ott... oké, lányok nem verekednek, de akkor is. Ez azért már számomra is sok... legalább ha nem tetszik valami forduljon el,és tisztelje annyira ember társát, hogy nem esik neki trágár, durva hangvételű megjegyzésekkel! Nem mondom, hogy szentlelkű vagyok, és soha senkinek nem szóltam be, vagy ütöttem meg... de, azért arra volt indokom és ismertem is őket, hogy tudjam miért adom. De, egy tök ismeretlen párost ne támadjanak már le így...
 Na, most elmondom saját történetemet, mikor rendes CP-ben járkálok conoknál (Deidara, Hatsune Miku, Otoya és igen, Hinamori (mármint a Bleach-ből), soha senki nem szólt be nekem semmire... pedig egy Deidara jelmezben eléggé feltűnő egy Ino-val az oldaladon bandukolni... de ki nem szarja le? Na, a lényeg, hogy ezeknél a "durvább" CP-knél senki nem szólt be nekem... nem is tudhattak mert odajön rosszat szól, leüvöltöm és haj nélkül a fején távozik...
 De, amikor a legutóbbi Con után (2012. Animekarácsony) egy nagy masnis hajpántban mentem (CSAK!!! + ruha....), odaszólt egy BKV ellenőr, hogy "Farsangra mentek?"... Hát, az agyam eldobom amikor egy eléggé feltűnő cuccban járkálok az senkinek nem szúr szemet... de ha egy nagy masniban vagyok már észreveszik... ez valami fordított pszichológia, vagy mi a franc?
 Lényeg: Akár CP-s vagy akár nem, akármennyire tetszik egy CP akár nem, ne szóld le! Ne bántsd meg! Ne csúfold ki! És ne fotózd le csak azért, hogy utána körbemutogathassad, hogy mennyire gáz volt ez a CP.
 Én is láttam már eléggé undorító CP-ket, de nem mondtam rá semmit. Hiszen gondolj bele, akármennyire is lett jó, vagy meg sem közelíti azt, ő abba pénzt, időt, munkát és türelmet áldozott! Te meg max. keresztül mész rajta és nem történik semmi. Nem jobb, így, hogy nem bántod meg és teszed számára feleslegesnek az erre el fuserált időt? Hiszen senki nem születik rögtön Profi CP-snek, ezt is meg kell tanulni, oké van akinek jobban megy, van akinek nem. De bele lehet jönni. Nekem sem voltak a legszebbek rögtön a CP-im, de a Deidara, Hatsune Miku, Hinamori és Otoya már egészen jól sikerültek (ezért is őket emeltem ki feljebb, mert a diáklány jelmezem pl. nem a legjobb, de ennek ellenére büszke vagyok rá mert a volt az első CP-m :))
 Következő téma: Con, jobb ha jól felszereled a pénztárcád, különben szívfájdító lesz! Hogyan spóroljak rá?

2. fejezet - Egyszer szólj be, többször nem fogsz!

 Mivel én nyilvánosan is felvállalom az otaku mivoltomat, mármint animés táskákkal, kitűzőkkel, és ugyebár, conoknál CP-ben járom Bp. utcáit. Az utcán, buszon, metrón vagy bárhol csak összesúgnak a hátam mögött, amit gyakran hallok, de leszarom. Viszont a közvetlen közelemben lévők, lásd iskolatársak.
Az én iskolámban egy azaz 1! emberről tudom, hogy animés... nos, vele szoktam beszélgetni, mivel ő az évfolyamtársam is. De van, hogy páran itt-ott beszólnak azért mert otaku vagyok (iskolában semmi otaku cucc nincs nálam, max. egy Deidarás csuklószorító). Nos, ilyenkor bárki is legyen az illető nálam idősebb vagy fiatalabb... konkrétan leszarom mert felőlem utálhatja az otakukat vagy az animét, esetleg Japánt, de ha nekem beszól az nekem szól és nem az előbb felsorolt dolgoknak. Tehát ilyenkor szerintem teljesen jogosan, megyek oda és ordítom le a fejét... persze először szépen, ha nem hat és folytatja jöhetnek a durvább szavak. Általában 1 beszólás után nem nagyon szólnak hozzám se, szerencsére, mert hát mit ne mondjak... kicsit forró fejű tudok lenni, ha felhergelnek. De, nem ütök, vagy verekszek össze senkivel, még egy pofont sem szoktam lekeverni az embernek, csak szóban intézem a dolgokat.
 Ti se verekedjetek, ha esetleg olyanok vagytok mint én, mivel az nem old meg semmit. És utána még te kerülsz bajba, mivel a verekedést te kezdted!
 Következő téma: CP-vel az utcán...

1. fejezet - Lesznek ilyen barátaim?

 Mit ne mondjak, egyszer én is megijedtem mikor előjöttek ezek a "Fúúúj... anime! Az Kínaííííííííííííííííííí!!! Hogy nézhetsz oolyan sz*rokat??" stílusok, megijedtem, hogy lesznek olyan barátaim akik ugyanúgy szeretik ezeket a JAPÁN nem, nem Kínai animéket mint én? Vagy legalább a kultúrát. Nos, eme gondolatok után kb. 1-2 héttel beléptem egy facebook csoportba ahol animések voltak. ilyenkor azért örültem, hogyha személyesen nem is, de legalább virtuálisan tudok erről beszélni emberekkel. Majd rá pár hónappal kialakult pár komolyabb ismeretségem mára már barátság is pár korosztályomból való lánnyal. Akkor megbeszéltük, hogy találkozunk, kicsit féltem, hogy végül is egy addig csak virtuálisan ismert emberrel találkozok, és mi lesz, ha élőben nem lesz közös témánk? Ha felsülök, és passzolhatom ezt az ismeretséget? Hát, ilyen baj nem volt, mert egész nap be nem állt a szánk, csak nyomtuk az animés dumát, a Margitszigeti játszótéren... ahonnan el is zavartak, mivel nem a mi korosztályunknak kéne ott játszani... Utána emiatt a lány miatt ismertem meg egy újabb barátomat is. Úgyhogy mára már szépen kibővült az animés emberek megismerésem. Most felvágósan hangozhat, de egyszer a Margitszigeten voltam a lányokkal, amikor odajött hozzám egy lány, hogy "Szia, nem te vagy Hinamori? Az RCP-s? Abból a csoportból?", mit ne mondjak, meglepődtem, de mondtam, hogy igen. És mára ez a csajszi is egy barátom lett. De, azért ismerhetett fel, mivel akkor éltem abban a csoportban a "népszerűségemet" mivel, én voltam az akivel késő estig lehetett komment csatákat vívni, nagy röhögésekkel, aki mindig ki tesz egy képet és utána 1500 kommenten át beszélget a többiekkel és rengetegen megjelölik a bejegyzésben. Ez mára már nem így van, persze teljesen jóban vagyok onnan az "ismert" emberekkel, akikkel sokat beszélek, de már eltűntem onnan szinte, semmi nem csinálok, csak csendes megfigyelő lettem az egykori nagyszájú csajsziból, aki mindenhova szórta a poénokat. De ez így va rendjén, egyszer mindenki kinő az addigi szerepéből, és megváltozik.
 Úgyhogy mondhatom: Igen, lehetnek az embernek animés barátai! Csak jó helyen kell keresni! Csatlakozhatsz a helyi Anime társasághoz is ami mára már egészen sok nagyobb városban megtalálható Magyarországon, tehát ha egy kis animés társaságra vágysz keress rá a helyi klubra és irány a következő találkozó! Egy kis filmezés, karaok és Japán teák iszogatása beszélgetés közben, maikor az utolsó pocky-n veszekedtek, nem fantasztikus?
Következő téma: Utálhatják az otakukat és az animét, nem érdekel... egészen addig amíg előttem le nem szólják... utána onnan már csak seggencsúszva térsz haza, öcsi!

A blog témája

 Nos, otakunak lenni nem könnyű, de nem is nehéz ha az embernek van önbizalma és kiáll emellett.
Ebben a blogban az életem otaku részéről írok. Hogy, hogyan is védem meg magam ha emiatt leszólnak vagy hasonló.
 Hogy milyen érzés amikor con után teljesen felpezsdült hangulatban vágy vissza abba a társaságba ahol mindenkivel van egy vagy több közös pontod, és bárkivel eltudsz beszélgetni. Igen, volt velem olyan is, hogy egy conon csak úgy random leálltam beszélgetni egy másik lánnyal. Fél órát beszélgettünk, és még tudtunk volna aznap, mai napig tartjuk a kapcsolatot.
Szóval, otaku záporra felkészülni mert jönnek az életem fejezetei, egytől egyig úgy, ahogy azok megtörténtek!